Nagyon érdekes az Olympians zenekar evolúciós utacskája. Az azóta már megszűnt (esetleg csak szünetelő?) Truth & Soul kiadónál, két kislemez után (2008-2009) 10 év várakozás után jelent meg az első nagylemezük, -Olympians címmel, 2016-ban. Immáron az egyedi -nagyzenekari hatású, funk-soul-afrobeatre szakosodott Daptone kiadónálnál. Az ajánló matricán, felhívják a figyelmet, hogy David Axelrod rajongók figyelem! (ti vagytok a célcsoport!...és ez tényleg nem valótlan reklámszöveg, hanem teljesen realista megállapítás) Supergroup volt ez a javából, az akkori menő funk és afrobeat zenekarok zenészeiből állt össze: Toby Pazner (billentyű,vibrafon, zenekarvezető) Aaron Johnson (harsona-Antibalas and El Michels Affair), Dave Guy (trombita-Dap Kings Horn Section, El Michels Affair, Menahan Street Band, The Budos Band) Leon Michels (multi-instrumentalist és zenekar vezetője az El Michels Affair-nek, The Arcs, Lee Fields, El Michels Affair) Nicholas Movshon (basszusgitár-The Arcs, Lee Fields, El Michels Affair) Homer Steinweiss (dob-The Dap-Kings, The Arcs) , Michael Leonhart (trombita-a Steely Dan zenei igazgatója) , Neal Sugarman (szaxofon-The Dap-Kings, Sugarman 3) , Evan Pazner (dob-Lee Fields).
Nyilván ezen zenei projekt, túlnyomórészt háttérbe lehetett szorítva, hiszen a zenészeknek és a kiadónak, mindíg volt fontosabb "dolguk, kiadványuk"...Menahan Street Band, Budos Band, Sharon Jones & The Dap Kings, évenként-két évenként albumokkal rukkoltak elő, és nyilván ezeket különböző turnékon prezentálták is, és évekig itt volt tehát a főfókusz. No de eljött 2026 ! (-az ő évük-) mert ezt az "elnyomást" nem lehet sokáig tartani a kiadóvezetőknek, és ha már a korábban említett húzónevekben összeért a közös munka újbóli lehetősége, akkor miért ne művészkedhetnének, egy újabb sorlemez erejéig? Természetesen érettebb a produkció, a mostanság divatos cinematic életérzés van, a zenészek száma meg csak folyamatosan gyarapodik...Mindkét korong oldalán egy zseniális intró (két részben) a felvezető barázda futam. A Menahen Street Band és a Budos Band fúzióját kell itt elképzelni, a kedves hallgatóságnak, ami nem egy rossz kombináció, valljuk ezt be. Sok fúvós, kellő számú ütős szekció, vonóskavalkád, és ezt mind a funk stílusjegyek közepette (szinte helyettesítik a vokálfutamokat, mert ilyen szempontból sincs hiány érzet ) Nagyon kifinomult az egész, a dögösség most nem kap túl nagy reflektort. A ˇLittle something" c. darab kellő minimalizmusa, egészen elkáprázatott engem, személy szerint a húzódarab nálam a "Saraswati Puja" munkacímmel ellátott muzsika, keleties hangzású, eddig sosem hallott szinvonalon mutatja be a szitárzene és a funk különös elegyét, köszönhetően: Indro Roy Chowdhury játékának. Olyan magasra tették mércét, hogy az eddig groove orientált funknak hívott stilót, a szinte már túlhangszereltnek tűnő összhatást, hogy így lett teljesen egyedien komplex a megálmodott vizió, köszönehtően Toby Pazner-nek, aki az egészet le is vezényelte. Nem kis idő kellett hozzá, de most azt kell, hogy mondjam: megérte ezt kivárni... 9/10
