Pár lemezgyűjtő kollégát megkértem, hogy egész nyugodtan tartsanak éves számadást.
Elsőként
Dj Pajtás jelentkezett egészen fiatalos lendülettel, remélhetőleg a közös tanulás folyamatában nagy szerepet fognak majd betölteni a meglátásai és a zsákmányai.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
"Az
érdem semmiképpen sem az enyém, hanem a zenészeké, akik
létrehozták ezeket a zenéket. Az ő Istentől kapott talentumuk
az, ami itt fontos"
Az, hogy én megtaláltam őket és felszínre
hoztam az másodlagos, de fogyasszátok egészséggel az évösszegző írásomat:
Josipa Lisac - Dnevnik Jedne Ljubavi
Erre a finomságra a Vaterán
akadtam rá. Láttam, hogy egy csomagban benne van egyből lecsaptam
rá. Körül-belül 2007-2008 körül ismertem meg az egyik dalt a
lemezről, akkor megszereztem mp3-ban de eddig kellett várni a
lemezig.. MEGÉRTE
A lemezen a legnagyobb bomba ez
ITT
Consolidated – Play More Music
Politikailag semleges vagyok, de ez a
baloldali-politikai-industrial-rap-lemez felkeltette az
érdeklődésemet. Azért tűnt jónak mivel a politikusok a
felszólalásaikban alapvetően hevesebb vérmérsékletűek akkor
milyen lehet egy szélsőbal érzelmű rapper . Szintén Vaterás
dolog volt 1ft-on járt a lejáratkor pedig 101ft-ért vittem el.
A lemezen ez a legjobb szerintem
3:44-től pedig
funky break!
Billy Cobham – Warning
Egyszer volt Budán kutyavásár is
lehetne itt a mottó, de inkább az legyen, hogy egyszer volt
Sopronban lemezbörze. Júniusban történt az eset, amikor egy helyi
szórakozóhely kitalálta, hogy legyen Kreatív vásár és
Lemezbörze egyben. A lemezárusok száma velem együtt háromra
rúgott, de így is nagyon jó volt. Én komolyzenékkel támadtam,
de szerencsére volt, aki frankó lemezeket is hozott olcsó
forintokért. Az ott szerzett lemezek közül ez volt számomra a
nagy kedvenc igaz késői album, de mindenképpen jó. Az 1973-as
Spectrum albumról megismert Stratus dal modern változata is
szerepel rajta illetve a személyes kedvenc a Mozaik. A GRP kiadó
hibátlan munkát szokott végezi, ezen a lemezen sincs ez másképpen. Számomra ez a
favorit különösen a
3:26-nál lévő break, szinte hallom, ahogy a stúdióban a
porszem leszáll a sarokban annyira tiszta a hang.
Persze itt a
Stratus is, ha esetleg más
nem érezné át a Mozaik súlyát
Sounds Orchestral – Clouds
FranKut kollégával összehoztunk egy
találkozót és ezt természetesen egy bolhapiacon tettük meg. Ő
azt mondta, hogy nem szokott találni semmit én azt mondtam, hogy a
piac az kiszámíthatatlan így nekiindultunk az ismeretlennek.
Kemény küzdelem volt, de nem túl sok forint, de annál több lemez
esett áldozatul. A beszámoló itt:
http://hanglemezbarat.blogspot.hu/2014/11/friss-hanglemeztalalatok-szolnokon.html
Werner Müller – The Strip Goes On
Év elején egy osztrák könyvtárba
jutottam el ahol 5-6 kosárnyi leselejtezett lemezzel fogadtak.
Szerintem frissen tehették ki a cuccot mivel tele volt sok-sok jó
lemezzel. Könyvtárról lévén szó volt sok könyvtárzene
(Library Music) igaz 80-as évekbeli cuccok, de örültem nagyon. A
kosarak egyikében bukkant elő ez a gyöngyszem karcmentes
állapotban, tomboltam, örjöngtem, ugráltam örömömben. Kb. 60
lemezzel és széles mosollyal távoztam igaz a rákövetkező héten
kaptam egy egyest, „de nem baj belefér ingyen volt a fuvar, de
vigyázz ott egy denevér”
Az albumról a személyes kedvencem
ez,
de van még pár nóta, ami megérne jópár megosztást...
Soyol-Erdene – Vocal And Instrumental
Group
Ez a Mongol gyöngyszem idén tavasszal
bukkant fel a Vaterán. A Bayan Mongol Variety Group lemezét tavaly
sikerült megszereznem így nagyon megörültem, amikor láttam, hogy
ez is felbukkant. Annak is megörültem, hogy ugyan az volt az eladó,
aki a Bayan Mongol lemeznél így 100%-osan megbíztam benne. Négy
lemez volt az aukció tárgya 3 Amiga Kiadású Dixieland lemez
illetve ez a Mongol cucc. A leírásban az szerepelt, hogy „valami
big band zene” tudtam, hogy a big band helyett big bang-et akart
írni az eladó, mert egy nagyon jó lemezről beszélünk SZERINTEM.
Mondjuk nem ez a legjobb dal a lemezről
de amit szerettem volna azt nem találtam (A Board Expanse) meg így
őt küldeném sok szeretettel
Josef Vobruba – Opus Club 03
Josef Vobruba neve garancia a jó
cseh-funkra. Egy igazi aranyember ahol feltűnik az csak jól sül
el, de komolyan (nem kapok pénzt a fényezésért). Az egyik aukciós
oldalon találtam egy hirdetést, hogy lemezek eladók. Írtam az
eladónak, hogy kérnék egy listát válaszképpen egy videó jött,
amiben végiglapozzák a lemezeket. A szokásos magyar lemezek között
egyszercsak megakadt a szemem ezen az Opus Club 03-on. A 01 és a 02
már ismert volt, de nem is tudtam, hogy van 03. Az internet
segítségével előszedtem egy számlistát, és amit ott láttam
na, az volt az igazi meglepetés. A B oldalon egy magyar dal és nem
is akármilyen egy Török Ádám és Német Károly által jegyzett
Minden Változó című Mini sláger. Gyors e-mail az eladónak majd
egy hét múlva már itt is volt. A dal egyébként a Minden Változó
című dal átdolgozása vokál nélkül. A Mini kislemez nincs meg
még, de így is nagyon jó minden.
Youtube nincs, Discogs nincs így csak
Dj Pajtás saját
feltöltését tudom bizonyítékül adni.
Incredible Bongo Band – The Best Of
Egy szép napos szombat délelőtt
átugrottam a szomszéd faluba (Sopronkeresztúr – Ausztria) ahol
bolhapiac volt. Nem volt valami sok árus, mindössze egy helyen
volt lemez, de ez a dupla kárpótolt mindenért. A címével
ellentétben ez nem egy Best Of album, hanem az addig megjelent két
album összefogása. Minden dal rajta van, ami számít.
Kicsit nehéz róla linkelni egy dalt
mivel az összes nagyon jó. A cím adott YouTube keresőzzetek rá
én első körben
ezt ajánlom a többit pedig majd a kedves olvasó.
Walter Kubiczeck – Das Unsichtbare
Visier
Bolhapiacos találat volt az árus
normális alak volt 300ft/db áron nyomta a nagylemezt 100ft/dbért a
kislemezt. A baráti árakon felbátorodva elvittem még egy Jugoton
kiadású Foreigner illetve magyar kiadású Szűcs Judit kislemezt
is egy amigás Karat és egy Wifonos Imagination lemezzel egyetemben.
Sok jó dal van a lemezen, de a
Tentakel-t mindenki Walter Kubiczeck-el kapcsolja össze, de igazából
ezt a dalt Lothar Stuckart zenekara adja elő
Bo Hansson – Lord Of The Rings
1972-es Holland nyomásban sikerült 1
euróért megszereznem VG+ állapotban. Nagyon örültem neki mivel
már van egy Bo Hansson lemezem, és amit ott hallottam az bejött. A
Gyűrűk Ura regények ilyen pszichedéliát hoznak ki a srácokból.
Megéri meghallgatni az egész albumot
de ízelítőnek
ezt szánnám.
Daniel Sentacruz Ensemble – Soleado
Ez tekinthető az egyik legfrissebb
túrásnak. 2014.12.20.án Kecskeméten garázdálkodtam a
bolhapiacon. A városból egy laza 4 km-es séta után rátaláltam a
kissé eldugott piacra. Jó kis móka volt az új terep. Meglepődtem
mert eléggé olcsó volt 100ft/db így nem voltam rest és vittem
amit jónak láttam. Voltak többen akik lemezekre vadásztak szóval
egyfajta küzdelem is kialakult. A sok közül az egyik legjobb
találatnak ezt éltem meg. Korábban ismertem már a zenekart
válogatáson volt is tőlük anyagom de így egyben nagyon korrekt
kis album.
Személyes kedvencek a Ballero, A Hard
Day’s Night Beatles feldolgozás, Per Eliza nagyon kemény moog-al.
Amit ajánlanék mégis az a B oldal 2. dala a Corazon de tessék a
többit is lehallgatni szerintem megérik az időt.
Mivel a YouTube-on nincs fent a Corazon
ezért
pörögjön a Per Elisa!
Köszönöm a figyelmet és a
lehetőséget, hogy elmondhattam ezeket