2016. május 2., hétfő

Valami Amerika

Kedves Vinyljunkie-k!

 Lassan már egy hónapja, hogy újra itthon koptatom a flasztert és már úgy érzem leülepedett az a sok információ ami az USA-ban ért engem

 Történt ugyanis, hogy egyetemi tanulmányaim lezárulta után lehetőségem nyílt arra, hogy az Amerikai Egyesült Államokban élő, régóta nem látott Nagyszüleimet meg tudtam látogatni. Ohio államban élnek és már várták, hogy végre én is kilátogassak hozzájuk. Édesanyám és Nagybátyám voltak még velem. (Sajnos Barátnőm munkahelyi elfoglaltságai miatt nem tudott velünk tartani).

Elég volt a mellébeszélésből lássuk a lemezeket (ez ugye egy ilyen blog :D)

Na jó inkább térjünk rá, hogy ott milyen zenékkel folyó Kánaán vár az emberre ha kimegy. Leszögezem lemezboltokban nem voltam mivel a manapság divattá lett lemezgyűjtés hordoz magában egy olyan mellékterméket amit nem kedvelek annyira.. hogy kikről is beszélek? A hipszterekről akik menőnek gondolják a lemezgyűjtést.. na mindegy ez egy más történet.

Na szóval. Első körben Cleveland adományboltjaiból találtunk párat elég baráti 1 dolcsis lemezek voltak.

Medina, Ohio szintén adományboltok ahol fél dolcsiért vesztegették a lemezeket.



Colombus, Ohio ismerősi tanácsra kerestük fel a boltot ahol a lemezrészlegen "Clearence" volt ami azt jelentette, hogy 1 dolcsi/lemez


Brunswick, Ohio 0,29 dolcsi/lemez ami elég komoly elnézve, hogy itthon igénytelen vacak lemezeket akarnak túlértékelten eladni.


Viva Las Vegas

Ha már kijutottunk az USA-ba akkor nem lehetett szó nélkül elmenni Vegas mellett így egy hetet ott is sikerült eltöltenünk. A Savers bolt szintén egy adománybolt jellegű létesítmény ahol 0,99 a nagylemez 0.49 a kislemez. A Saversen kívül voltak még lemezes helyek ahol pl.: Return To Forever, Chase, Weather Report lemezeket adtak szintén 1 dolcsiért. Hozzá kell tennem, hogy figyeltem a minőségre, hogy ne karcos lemezeket hozzak haza, ha már súlyos lesz a csomagom.





A végeredmény:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése