BejegyzésTilos Rádió által
2014. augusztus 31., vasárnap
2014. augusztus 25., hétfő
2014. augusztus 19., kedd
Dj Pajtás vendégmixe (sell-action#170)
Következő (2014.08.24.09h-10h) adásunkban ismét vendégmix!
Sopron-Szolnok tengely...That’s All Crew
Mérföldkövek:
Mérföldkövek:
2002-ben indul a történet...elkezdett breakelni 14 évesen.Ott kapta el a funk, break, rap zene szeretete. Innen ered a breakes név: B-Boy Bicc.
2004-től a break-zenék egyre jobban érdekelték. Dj Woodo, Dj Billy Brown, Dj Timber, Dj Leacy által játszott zenék egyre jobban fogták meg mint például a rap előadók zenéi. Ők mind azt a vonalat követték amit a nagy ősők (Grandmaster Flash, Dj Kool Herc), hogy a 60-as 70-es 80-as évek zenéiből kiválogatták azokat ahol nagyon jó dob-gitár, és egyéb kiállások voltak és azokat sokszorosítva játszották őket.
A 2005-ös International B-Boy Camp Keszthely egy nemzetközi break versenyen a Dj nem volt más mint Dj Kid Skraam Svédországból, ő volt számára a legnagyobb inspiráció. Sokat beszélgetett vele, annyira összehaverkodtak, hogy az amúgy pénzért árult mixtape-jét a Break Wars-t odaadta ingyen.
Innentől kezdve indult el komolyabban a „diggin’” rögös útján. Az ő zenéinek hatására kezdett el egyre jobban kutatni a breakeket, funkot a soult és a jazzt.
Ekkor indulthatott el benne, hogy a zenét ne csak digitálisan hanem fizikai formában is kutassa. Rájött hogy lemezen sokkal jobb érzés zenét találni mint letölteni az Mp3-akat.
Lemezlovasként szerepelt: Szolnok Session, Szolnok Of The Year, Battle Of The Year Hungary, Don’t Miss The Beat Szolnok, Veszprém Utcazenefesztivál Break Jam, MSZ Extreme Games Mátészalka az egyik évben a break szekciót teljes egészében ő vitte, a következő évben nagyobb volumenű esemény volt, így Dj Györemixel közösen tolták.Szolnokon a Celofán Kollektíva meghívására is többször sikerült játszania (respect Dj LBX-nek)
Break:
Break:
2014. augusztus 15., péntek
2014. augusztus 12., kedd
VINYL RECORD DAY, azaz a hanglemez napja!
Bárkinek bármilyen
kételye is lenne, a hanglemez visszatért. A külföldön vinyl néven elterjedt
hanghordozót itthon leginkább bakelitlemez néven ismerik és semmit nem
változott az évtizedek alatt. Az újra népszerű hanglemez
eladási görbéje már a tavalyi évben is új csúcsokat döntött, ezt az
emelkedést tovább erősítheti a lelkes rajongók tábora.
2002 februárjában, Kaliforniában a San Luis Obispoi felügyelőtanács elfogadta Gary Freiberg lemeztörténész kiáltványát, miszerint augusztus 12. San Luis Obispo megyében Vinyl Record Day. A dátum nem véletlen kitalálció, hisz 1877-ben a lemezjátszó ősének a fonográfnak a megszületése erre a napra tehető. Ünnepnapnak hirdették ki ezt a napot, és egy ünnepséget rendeztek a 12-ét követő szombaton. Ezen a különleges zenei misszión 45 percenként váltva járták be a zenei palettát Elvis-től, a Beatles-en át a Disco, Jazz és Blues slágerekig. Mindezeket hanglemezről megszólaltatva. A résztvevő családok közt ott voltak a nagyszülőktől az unokákon át mindenki és élvezték és hallgatták a zenét erről a különleges hanghordozóról.Csatlakozz te is a Vinyl Record Day-hez! Nem kell mást tenned, hívd össze a barátokat, ismerősöket, hozza el mindenki kedvenc hanglemezét. Legyen az egy régi klaszikus darab, ami szép emlékeket idéz vagy egy éppen a héten vásárolt új kedvenc. Hallgassátok meg együtt ezen a napon. Éljétek át ennek a különleges hanghordozónak a varázsát. Hisz megóvni az értékeket ez mind rajtunk is múlik.
Írta:Dóra János (https://www.facebook.com/VinylNeverDie)
2014. augusztus 11., hétfő
2014. augusztus 8., péntek
2014. július 31., csütörtök
Kubiszyn Viktor - Drognapló (hangoskönyv, második rész) [sell-action#167]
A következő adásunk (2014.08.03.09:00h-10:00h) Kubiszyn Viktor, Drognapló c. könyvével fogalalkozik, olyan módon, hogy a szerző felolvassa írását, jómagam pedig zenékkel színesítem a komoly mondanivalót:
A könyv egy tizenhat évig tartó elhúzott, kacskaringós drogkarrier története. Annak minden lelki, szellemi, egzisztenciális és fiziológiai vonatkozásával együtt. Hogyan lesz az ember drogos, függő, a drogtól megszabadulni akaró, visszaeső, újra tisztulásra vágyakozó? Erről szól – szlengszótárastól kábítószerlistákig – a könyv. A Drognapló a szerző életének egy fontos fejezetét dolgozza fel, a kábítószer-függőségtől saját elhatározásból megszabaduló író újjászületésének első évfordulóján, 2010-ben naplófelkérést kapott Litera irodalmi portáltól]. Ez a novellaszerűen elbeszélt pokoljárás keltette fel a regény megírását megrendelő kiadó figyelmét. A Drognaplóban a valóságnak az irodalomban mindezidáig szeméremmel elfedett, tabuként kezelt rétege tárul fel.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
(FM 90.3 / http://tilos.hu/)
http://stream.tilos.hu/tilos.m3u
Előzmény gyanánt, az első rész ITT hallgatható vissza...

2014. július 28., hétfő
2014. július 18., péntek
Dorfman szelekció (sell-action#165)
Követekező adásunkban (2014.07.20.09:00h-10:00h) ismét vendég fog bemutatkozni a zenei válogatásán keresztül.Selector Dorfmanról lehet informálódni mixoldalán, illetve tumblerein / 2 . Annyit azért elárulnék az adásról, hogy egy kellemes ambient világ tárul majd ki a hallgatás közben, ezáltal garantálható lesz a könnyebb vasárnapi ébredés...Kifejezetten ágyban, kanapéról ajánlott a csekkolása...Mellesleg ez a zenei világ itt még jobban megismerhető általa...
Yo vételt!
(FM 90.3 / http://tilos.hu/ / http://stream.tilos.hu/tilos.m3u )
2014. július 14., hétfő
2014. július 13., vasárnap
2014. július 11., péntek
Sell-action#164 (FranKut) Brazil egyveleg második rész
Következő adásunkban (2014.07.13.09:00h-10:00h) FranKut, ismét a brazil barázdákat próbálja megfelelő harmóniába hozni, olyan szűrőn keresztül, hogy mindnekinek jó legyen.
Ugyanis: egyrészt már csak a döntő ütközet van hátra a #focivébéről - :( -
másrészt csúnyán elvérzett a hazai csapat - :( -
harmadrészt, azért nagyon szeretjük a brazil muzsikákat - :)) -
no ezt add össze, és ennek tükrében lesz hallható a végeredmény, amit egy hétig biztosan nem
rázol ki a hallójáratokból ...
FM 90.3 / http://tilos.hu/ http://stream.tilos.hu/tilos.m3u
itt meg egy kicsit bővebb előzmény

2014. július 10., csütörtök
2014. július 2., szerda
Drognapló hangoskönyv, első rész... (sell-action#163)
A következő adásunk (2014.07.06.09:00h10:00h) Kubiszyn Viktor, Drognapló c. könyvével fogalalkozik, olyan módon, hogy a szerző felolvassa írását, jómagam pedig zenékkel színesítem a komoly mondanivalót:
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
(FM 90.3 / http://tilos.hu/)
2014. június 27., péntek
CK Pagony az ART-Járó Fesztiválon / 2014.06.27-28.
FranKut kollega "hanglemezbemutatót" tart, Szolnokon, az ART-járó fesztivál keretei között.
Ha arra jártok feltétlen kukkantsatok be a CK Pagonyba !
FranKut 2014.06.28.17h- "játszik..."
a többiek pedig:
Péntek 06.27. 18:00-0:00
(downtempo,funk,hiphop,chill,deephouse,nujazz)
Berhő (Calm Spirit,Ck)
Lbx (Ck)
Szamy (rf crew)
Szombat 06.28. 17:00-04:00
(library,oldies,funk,jazz,hiphop,deepstep,dub,breakbeat,drum and bass, jungle)
Lbx (ck)
Constant (Ck,deepin session,telep)
Jovial (Ck)
Implant (Ck)

2014. június 26., csütörtök
Sell-action#162_tilos90.3_2014.06.29 (Direct)
A következő rádióműsorunkban (2014.06.29. / 09:00h-10:00h) ismét vendéget köszönthetünk majd, hiszen tiszteletét teszi nálunk Direct, aki nemcsak egy átlag hanglemezgyűjtő. Produceri vénákkal is elég jól bír, hiszen 2000 óta készít zenéket. Eleinte csak a drumandbass stílus foglalkoztatta, de ma már nem szab határt a stílusoknak. Az elmúlt 14 évben számtalan vinyl, cd és egyéb platformon jelentek meg zenéi, közreműködései. Ezek közül néhány:
www.soundcloud.com/directreck
mixei pedig itt keresendőek: www.mixcloud.com/directreck
#onlyvinyl #electronic #trip-hop #instrument #abstract #hip-hop #freestyle
Hallgatható majd a műsor : (FM 90.3 / http://tilos.hu/ http://stream.tilos.hu/tilos.m3u )

2014. június 25., szerda
2014. június 21., szombat
Sell-action#161_tilos90.3_2014.06.22 (FranKut)
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Erről -első lépésként- Frankut kolléga fog gondoskodni.
Szerintem a kiválasztott brazil muzsikák színvonala egyenesen lesz arányos a sporteseménnyel, sőt...
ha kíváncsi lennél, vagy ha csak viszonyítani óhajtasz akkor nem kell mást tenned:
recept: #raregrooves #drumbreak #életérzés
...és hogy legyen kedvcsináló is ?
...és hogy legyen kedvcsináló is ?
Egberto Gismonti - Janela de Ouro
Zé Rodrix - Esconderijo
2014. június 14., szombat
Sell-action#160_tilos90.3_2014.06.15 (Godsdog)
A következő adásunkban ismét vendégmixet hallhattok, ezúttal Pécsről,
egyenesen a Periszkóp Rádió stúdiójából, Godsdog Matyi szelektálja a kedvenc muzsikáit. Érdemes lesz tehát vasárnap időben (09:00h-10:00) felébredni, hiszen meghallhatjuk, hogy miként értelmezik a déli végvárakon a headz/downtempo/trip-hop muzsikákat!
egyenesen a Periszkóp Rádió stúdiójából, Godsdog Matyi szelektálja a kedvenc muzsikáit. Érdemes lesz tehát vasárnap időben (09:00h-10:00) felébredni, hiszen meghallhatjuk, hogy miként értelmezik a déli végvárakon a headz/downtempo/trip-hop muzsikákat!
(FM 90.3 / http://tilos.hu/)
live stream / http://stream.tilos.hu/tilos.m3u
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)