2017. május 29., hétfő

we are friends ...

2017. május 7., vasárnap

Kecskemétről jelentem


Második alkalommal is megrendezésre került az Ifjúsági Otthonban a hagyományteremtő lemezbörze. A dolog pikantériája, hogy az előző börze idején is szakadt az eső, így ez már az esemény védjegyének tekinthető. Az első börzéhez képest jóval több árussal találkoztam azonban, ahogy hallgattam az árusok beszélgetéseit vevő kevesebb volt. Abból, hogy kevesebb vevő volt nem sokat tapasztaltam tekintettel arra, hogy a legtöbb kosárnál sorban kellett állni.


Ritkán járok börzékre, de pozitív élményekkel gazdagodtam a mai kis eseményen. Jó volt látni, hogy nem csak a profi eladók, hanem néhány amatőr eladó is próbálkozott eladással. Az utóbbiaknál mindenképpen pozitív volt, hogy egyértelműen feltüntették az áraikat. A profi eladók nagy részénél nem találtam szimpatikusnak azt, hogy rámondásra/hasraütésre mondták be az áraikat. Úgy gondolom, hogy ez nem túl jó piaci magatartás, de gondolom ez így megy már egy ideje. Egyébként az esemény rendkívül jól volt megszervezve és a hangulat is megfelelő volt. Számomra volt egy értékhatár ameddig elmentem a lemezek árát illetően, de így is sikerült jónéhány finomságra szert tennem. YouTube videókkal nem készültem inkább csak kedvcsinálónak berakok egy képet néhány zsákmányolt darabról.

Dj Pajtás

2017. május 5., péntek

Strictly Smooth Sunday? #Sell-action307

Nem, nem annyira...hiszen egy kiváló magyar producer munkásságából válogatok
ezen a vasárnap 2017.05.07.09:00-10:00 aki több művésznéven is tevékenykedik,
és mindegyik alteregójában tetszetős számomra!         Sorolom akkor:


Szép kis lista, nem beszélve a művek minőségéről és a megnyerő hangulatvilágáról,

#triphop #downtempo #electronic #worldmusic # chillout szerencsés fúziójáról beszélhetünk,
amely mindíg nyerő kombináció... 'JA és persze éljenek az Édesanyák :)