2014. december 30., kedd

2014-es HANGlemezBARÁTúrások, harmadik rész

Dj Pajtás és Tomanek kollégák már korábban elkészítették az ő mérlegüket, és ezek után
harmadikként jómagam vetnék számot az óévről -lemeztúrás- szemüvegen keresztül...
Úgy gondolom, aki ennyire lokálpatrióta, mint jómagam az nem túl nagy zsákmányokra
számíthat, de talán a helyi beszerzési források unalmasságát, kárpótólhatja pár olyan transzfer, amely az internet segítségével született. Virtuális térből fizikai valósággá válva, sok-sok levelezgetés, egyeztetés után.Tehát összeségében talán vállalhatóak lesznek azok a hanglemezek, amelyekkel fogok majd példálózni.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
 


 
 
 
 
A februári muzikomos lemezbörzén sikerült, -sokadik puhítás után- pár darabos csereüzlet hozadékaként behúzni, amelyet a szerzővel sikerült később dedikáltatni az igen kiváló csokkerbulin
 
 
 
 
 

 
 
 


 
 
 
Újabb fura csereügylet után került hozzám ez a lengyel gyöngyszem: egy vaterás eladásomat ezzel fizette ki a vevő, mivel úgy licitált az én pakkomra, hogy nem nagyon rendelkezett készpénzzel, ezáltal belekényszerítve ebbe a hanglemezbe...
 
 
 
 
 
 
 

 
 
 
 
 
 
 
Márciusi Pecsás börzén akadt a horogra...szívesen látogatom a megabörzéket, mert szinte minden ilyen hasonló börzén lehet találni ilyen minőségi jazzkorongot, amely igazán jó irányt mutat a minőségi zenehallgatáshoz :)
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Online tereken, bolhapiacokon nem volt szerencsém ebben a periódusban, sőt sikerült az áprilisi muzikumos börzéről üres kézzel eljönnöm, kissé kiégetten. De azért bdtom barátomat mindíg jótanácsokkal láttam el, és legalább ez okozott némi kárpótlást, ilyenkor legalább több energia marad a fotózásra :) , no de azért szerencsére a lemezboltok napja meghozta a megújulás lehetőségét, ekkor sikerült egy új lemezeket áruló boltban vételezni ezt a darabot.
 
 
 
 
 


 
 
 
 
 
 
 
Nyár, uborkaszezon....nem kell mondanom ... ilyenkor felkeresem kedvenc pesti boltomat.Igaz egyre kevesebb válogatáslemez kelti fel az érdeklődésemet, de a BBE / Jazzman / Strut kiadók mindíg kitalálnak otthagyhatatlan kollaborációkat, mint ezt jelen esetben...
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 Szegedi lemezbörze gyorsan elfeledett velem minden pesszimista hangulatot, hiszen komoly találatokkal tértem haza onnan, kiemelhető talán ez az 500 példányban megjelent #garázskrautrock
sőt még egy adást is szenteltem mementóul
 
 
 
 
 
 
 

 
 
 
 
 
 
Írtam korábban, hogy milyen csodálatos az internet...mert ha épp nincs fizikai lehetőség a #cratediggin örömök csillapítására, akkor meg lehet szerezni olyan komoly ritkaságokat, mint amilyen ez a román etűd.
RSPCT Bob Poljakov!
"munkakapcsolat gyümölcseként" még ez a MIX is örvendeztette a jónépet.
 
 
 
 
 

 
 
 
 
 
 
 
 
#csúnyadiscogspakk eredményeként Lettországból érkezett friss áru, mivel FranKut és Pajtás kollégák erős csapást mértek rám 2 db (ITT és ITT) egyvelegükkel, és sajnos nem volt ellenállás a discogs fel kacsingatni, egészen kiemelkedő a keleti fullextrás hangszerelés.
 
 
 
 
 
 
 

 
 
 

 
 
Újabb méltányos kereskedelmi vonal lehetőségével éltem, miután 180g-os verzióban sikerült egy "köteles" példányt szerválni. -köszönet mégegyszer a feladónak-
 
 
 
 
 


 
 
 
 
 
 
 
Méltó jelzőkkel láttam el korábban az évzárást, mert úgy éreztem, hogy stílushatármentes hallgatnivalók kerültek a polcomra ebben az évben, funkjazz vonalat erősítvén, pótoltam ezt az érthetetlen hiányosságomat...
Ez a lemez konkrétan mindenkinél ott figyel
 
 
 
 
 
 


 
 
 
 
 
 
 
Bónuszként bukkant fel ez a lemez! Önként és dalolva jelentkezett egy korábbi adásvendégem
egy csere lehetőségével, aminek természetesen nagyon megörvendtem, mert a latin/bossa irány erősen foghíjas nálam sajnos.
 
 
 
 
 
 
 

 
 
Köszönet minden a folyamatban résztvevő láncszemnek, egyben bíztatnék minden zenét szerető embertársamat a hanglemezkultúra megismerésére, egyben várok hasonló beszámolókat más hanglemezgyűjtő társaktól.
#mélyebbre kell túrni az új esztendőben...meglátjuk mi sikerül...mert sohasem tudhatod
 










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése